Archívum: November, 2008

Hankiss Elemér írásából idézek:
 ”… Nagyon is valóságos társadalomban élünk, de úgy viselkedünk, mintha nem létezne ez a társadalom a maga szabályrendszereivel s ezen belül a maga erkölcsi szabályrendszerével. Úgy teszünk, mintha dzsungelben kóborolnánk, ahol nincsenek is szabályok, ahol mindenkinek magának kell boldogulnia, ahol mindenki mindenkinek az ellensége. Legfeljebb időnként összeverődünk egy-egy kóbor hordába (szociálhordába, liberálhordába, konzervatív hordába, bakancsos hordába). Ilyenkor a hordán belül betartjuk az együttélés bizonyos szabályait (hordaerkölcs, betyárbecsület), de a mindennapi életben továbbra is magányos vadakként csörtetünk.

Ez persze így torz kép, mert az emberek többsége szorgalmasan dolgozik, tanít, gyógyít, épít, szánt-vet, neveli a gyerekeit, miegyéb. Ennek ellenére be kell vallanunk: társadalmi létünknek van valami dzsungel jellege.

Nem tekintjük magunkat egy nagyobb közösség tagjainak (ez a közösség történetesen a magyar társadalom), s következésképpen nem tartjuk be e közösségben az együttélés szabályait. Nem tartjuk be őket annak ellenére sem, hogy ennél ostobábban aligha viselkedhetnénk. Mert a világra most rászakadó válságból azoknak a társadalmaknak van esélyük a viszonylag gyors kilábalásra, amelyekben erős a közösségtudat, az együttműködési készség, a közerkölcs; vagyis az együttélés szabályait betartó fegyelem. A dzsungelmentalitásban szétzilálódott társadalmaknak viszont gyászosan rosszak az esélyei.

Ideje hát megkérdeznünk, hogyan alakult ki ez a pannon-hun vadon. A válasz: valószínűleg úgy, hogy mindannyian részt vettünk a létrehozásában, és mindannyian ludasak vagyunk a fenntartásában. A felelősség persze felülről lefelé csökken. A politikai osztály felelőssége mérhetetlenül nagy; de az „egyszerű polgár” sem jeleskedik közerkölcs dolgában.
Kezdjük a politikusokkal.

Itt, most a nagyobb hatás kedvéért egy anakronisztikus – szokatlanul, de nem alaptalanul erős, politikailag korrekt finnyáskodásunkat némiképp sértő – kifejezést fogok használni. Azt, hogy „erkölcstelen”. (Az erkölcs, közerkölcs a közösségi együttélést biztosító szabályoknak az a rendszere, amelyeket a formális jogszabályok nem vagy legalábbis sikeresen nem szankcionálnak.) A társadalom ugyanis azzal bízza meg választott vezetőit, hogy legjobb tudásuk s lelkiismeretük szerint szolgálják a közösség érdekeit. Ha a politikus önös érdekből nem ezt teszi, akkor – ha jogszabályt nem sért is – megszegi a közerkölcs rá vonatkozó legfontosabb szabályát, s következésképpen erkölcsileg vétkesnek nevezhető.

Erkölcstelen például akkor, ha anélkül vállalta, vállalja el tisztségét, hogy megvolna a tudása, szakértelme, akarata ahhoz, hogy a közösség számára optimális döntéseket
hozzon.

Erkölcstelen, ha akkor is ragaszkodik a hatalomhoz, ha tudja, hogy döntései kárt okoznak a közösségnek. Erkölcstelen, ha korrupt, vagyis ha döntéseit áruba bocsátja. Erkölcstelen, ha saját hibáiért a felelősséget áthárítja másokra. Erkölcstelen, ha rongálja a demokratikus rendet, amelynek szolgálatára felesküdött. És így tovább.

Ami az állampolgárt illeti: erkölcstelen, ha nem felelősségteljes polgárként viselkedik. Ha igényt tart a közösség által nyújtott szolgáltatásokra anélkül, hogy lehetőségeihez mérten hozzájárulna a közösség működéséhez. Ha nem próbál tájékozódni a világban, s következésképpen nem tud felelősségteljesen dönteni. Vagyis, ha nem szabad, autonóm polgárként gondolkozik és cselekszik. Ha nem józan körültekintés és kritikai gondolkodás vezérli, hanem indulatai és előítéletei görcse. Ha viselkedésével nem erősíti, hanem gyengíti a közösségi szolidaritást, nem tágítja, hanem szűkíti az emberi szabadság körét.”

Hogyan gondoljuk tovább a fenti gondolatokat, helyi gondjainkra tekintve?
Begubózzunk, vagy kinyíljunk?

Juthatunk előbbre széleskörű összefogás nélkül?

Comments 1 hozzászólás »