Archívum: June, 2011

Levelet hozott a postás.

Ajánlottan, a Megyei Kormányhivataltól, Széles Sándor Kormánymegbízott Úrtól.

A címzés:
HORVÁTH ÉVA asszony
ŐRI GYULA címén

Kénytelen voltam megnézni mibe is keveredtem?

A levélből kiderült, hogy HORVÁTH ÉVA asszony panaszos levelet küldött a hivatalnak drótpostán a jegyzőváltással kapcsolatos zárt ülés és jegyzői pályázat megfelelőségével kapcsolatosan. Kérte a törvénysértés megállapítását, kivizsgálását és a kormányhivatal intézkedését.

Mivel engem is belekevert, megkérdeztem a kormányhivatali ügyintézőt, hogy mit tud az én szerepemről. HORVÁTH ÉVA asszonytól a hivatal levélcímet kért, hogy panaszára a választ hivatalosan el tudják küldeni. Ez a szabály. HORVÁTH ÉVA asszony, külföldi tartózkodásra hivatkozással ŐRI GYULA telefonkönyvi (hibás) levélcímét adta meg. A postás természetesen megtalált.

A Megyei Kormányhivatal tájékoztató leveléből kiderül, hogy HORVÁTH ÉVA asszony beadványában kifogásolt ülésezés törvénysértő. Így fogalmaz:

“A törvénysértésre tekintettel felhívom a település polgármestere útján a képviselő-testület figyelmét a jogsértően tartott zárt ülésen tárgyaltak nyilvánosságra hozatalának kötelezettségére, valamint a zárt ülésről készült jegyzőkönyv törvénysértéssel érintett részének a nyilvános ülés jegyzőkönyvével azonos módon kezelésére.”

Végül is, amit a Baráti Blogon többségileg helytelennek nyilvánítottunk, azt a törvényességi felügyeleti hatóság most megerősítette. Felhívta a testület figyelmét a törvényes úton járásra. Egyebet Ők nem tehetnek. Felügyeleti szerv és nem felettes szerv! Határozatot győrújbaráti ügyben a győrújbaráti képviselők hozhatnak. A törvénysértő határozatot is nekik kell megváltoztatni.

Felbontottam egy levelet, amelyet nem pontosan nekem címeztek. A tartalma közügy, a falu nyilvánosságára tartozik. HORVÁTH ÉVA asszonynak is szívesen átadnám a levelet, de csak személyesen…

Ha csak azért kevert bele, e levelezésbe, mert ismer, s úgy gondolta, hogy a zŐri majd nyilvánosságra hozza - megtettem.

Comments 129 hozzászólás »