Nem akartam írni erről a témáról, mert … nem tartottam helyénvalónak. Más életében, más zsebében, más sikertelenségében vájkálni nem jó, nem ildomos. De az elmúlt néhány hónap eseményei azt mutatják, hogy … kénytelen vagyok.

A tények:

Juhászné Árpási Irma tizenhat évig volt a falu polgármestere. Mindig akadt kihívója, de négy alkalommal ő lett a győztes. Ötödszörre, tavaly októberben a falu úgy döntött: legyen más a polgármester. Juhászné Árpási Irma határozott idejű „megbízási szerződése” lejárt és nem lett újraválasztva. A törvény szerint járt neki 3 havi végkielégítés. Megkapta. Ezen felül kérte a 16 évre szóló, ki nem vett szabadságának kifizetését, ami kb. 8 havi fizetést jelentett volna. Ezt a testület nem adta meg, „csak” az utolsó négy év ki nem vett szabadságát, ami kb. két havi fizetést jelentett.

Nem tudjuk, Juhászné Árpási Irma mikor volt szabadságon. Törvény szerint ezt a testületnek kellett volna jóváhagynia. Amióta én képviselő vagyok, ez nem történt meg egyetlen alkalommal sem. Ehhez képest nehezen értelmezhető a ki nem vett szabadságok száma. Az meg végképp furcsa, hogy 16 évre visszamenőleg kérte. Saját maga osztotta be az idejét. Ezek szerint nem jól osztotta be, ha nem tudta kivenni a szabadságát. Vagy kivette, csak nem jelezte. Nem tudjuk. Senki nem tudja. Önbevallás van, amit vagy elhiszünk, vagy nem.

Majd a bíróság kideríti, hogy jár-e a 16 évi szabadság. Mert Juhászné Árpási Irma perre ment az önkormányzat ellen ez ügyben. Értik!? A falu legfrissebb díszpolgára perre megy, az 1998-2010 közötti ki nem vett szabadságainak kifizetéséért. Mert az neki jár. Szerinte. A testület szerint meg nem jár. Arról nem beszélek, hogy milyen felháborodott, fennhéjazó, kioktató és követelőző leveleket írt az önkormányzatnak, mert néhány nap késéssel kapta meg az elszámolását. Amit NEM Győrújbaráton intéznek, hanem egy központi szerv, a Magyar Államkincstár készít. Mi adatokat adtunk neki, időben, pontosan. Juhászné Árpási Irma pontosan tudja, hogy nem az ittenieken múlik az ő utolsó fillérjeinek kifizetése. De levelezett, írt szorgalmasan, számonkérőn. Fel is jelentette a falut. Szorgalmasan, pénzt, időt, fáradtságot nem kímélve.

Nem tények:

Amióta Szalóki Géza a polgármester, 14 feljelentés érkezett az önkormányzat ellen. Tizennégy NÉVTELEN feljelentés. Nagyrészt olyan ügyben, amiről csak az tudhat, aki a hivatalban dolgozik, vagy dolgozott. És még ott sem mindenki. Leginkább a polgármester és a jegyző. Néhány példa: a temetőkben kellene lennie nyilvános illemhelynek. Vagy például kevés a kancsó az iskolában az ebédlőasztalokon. Vagy például a falu szépítésén dolgozó önkormányzati alkalmazottaknak nem megfelelő mennyiségű munkavédelmi felszerelése van. Vagy például az óvodai konyhai maradék kezelése nem megfelelő (eddig a Juhász család vitte el, szabálytalanul, most nem vihetik el…ez vajon kinek fáj??). Csupa „fontos” probléma, ami eddig is tudott volt, de bekerült a se-nem-sürgős, se-nem-fontos kategóriába. Most viszont százezreket, milliókat költünk ezekre, mert valaki feljelentette a falut. Nem beszélve a többletmunkáról. Szegény Janákné Éva és a jegyző asszony soha ennyit nem foglalkozott ellenőrzésekkel, jegyzőkönyvekkel, válaszokkal és indoklásokkal. Ahelyett, hogy más, értelmes, hasznos dolgokkal foglalkoznának.

Vajon ki a névtelen feljelentő? Nem tudjuk, mert névtelen. De az biztos, hogy a hivatalban dolgozott. Ha most is ott dolgozik, akkor a saját életét keseríti és nehezíti, úgyhogy ezt a variációt elvetném. Ki marad? Ki lehet? Ki okoz ennyi kárt a falunak? Kiben van ennyi gyűlölet, vak düh és elszántság, hogy a falunak rosszat akarjon?

Nem tudom. Illetve dehogynem. Én tudom. Önök is tudják. De nem írhatom le, mert akkor a következő feljelentés már névvel menne. Ellenem, rágalmazásért. Mert személyiségi jogok megsértéséért csak névvel lehet feljelentést tenni. Ugye, Juhász Veronika? (azért ő jutott eszembe, mert ő egy jogvégzett, agilis hölgy…vagy lehet, hogy nem is jogvégzett, csak jogkezdett?…hoppá,ezt nem tudom..az én tudásom is véges…sajnos).

Itt tart a falu most, 2015 februárjában.

Szomorú

19 hozzászólás “Kemény mondatok”
  1. Török József véleménye:

    Mikor e sorokat olvasom este van. Este, mert én a munkám végett leginkább este érek rá ezekkel a dolgokkal foglalkozni.
    Mit mondjak?!
    Tudomásom szerint egészséges vagyok, de a fenti sorokat olvasva asztmatikus rohamok törnek rám! Legalább is úgy érzem.
    Csak kapkodok a levegő után. Igazából nem is hiszek a szememnek, érzékszerveimnek. Hiába tudom, hogy Te, Elnök Úr, soha nem írtál, mondtál nyilvánosan eddig valótlanságot, hogy Zólyomi Péter nem az az ember ki bármit is leír, miben ne bízhatnék meg úgy, mint saját magamban!
    Nem is akarom minősíteni volt polgármesterünket ezek végett a számomra érthetetlen, stílusában és tartalmában gyomorforgató cselekedetei végett.
    Mivel nem valószínű, hogy további eszmefuttatásaim elbírnák a nyomdafestéket, röviden lezárnám bejegyzésemet az alábbi mondanivalómmal.

    Juhászné Árpási Irma, Polgármestersége idején minden megnyilvánulásával azt sugallta, Ő a köz, és csak a köz érdekében, csak a közösségért él és tesz mindent.
    Valójában tizenhat évig úgy ,,uralkodott”, hogy neki van egy nagy faluja, és nem úgy szolgált, hogy Győrújbarátnak vagyok a Polgármestere.
    A zsák viszont nem készült elég vastag anyagból, és most kibujt a szög belőle! Most már láthatjuk.
    Méltatlan ember került Díszpolgáraink Társaságába!
    Viselkedésével, megnyilvánulásaival szégyent hoz azokra, kik társaságában az Ő neve is olvasható a gránittáblán!
    Túl korán került fel neve a dicsőségtáblára!

    Van-e erre megoldás? Mennyire fontos a falu békéje? Fontos-e annyira, hogy mindent tűrjünk?
    Nem kéne végleg helyre tenni ezeket a dolgokat?
    Sok megoldás létezik ezekre a problémákra, de nem az én tisztem a megoldás megkeresése!

    Kívánatos lenne, ha a választópolgárok tisztába lennének volt Polgármesterünk valódi személyiségével.

  2. gépzsír véleménye:

    Nincs ebben semmi meglepő. Ami jár, az jár, megmondták már JÁI-nál hatalmasabbak is. Nekik csak igazuk van, nem? Ha meg nem kapjuk meg, akkor nem szükséges válogatni a módszerekben.

  3. gépzsír véleménye:

    Nacsak, behalt a blog? A múltban ennél kisebb rombolóerejű bombák is valóságos kommentcunamit indítottak el! Sehol egy HE vagy antiHE?

  4. bender véleménye:

    Üdvözlet,

    Régen jártam erre, ezt is csak a Facebook-ról láttam. Ez egy aljas és szégyentelen módszer. Csak egy kérdésem van: tényleg hol van most HE és antiHE?

    Habár hogy a blog behalt, azt nem csodálom, mert a facebook ezt is leradírozta .

  5. horvatheva véleménye:

    azt hittem meghalt a blog!
    nem strapáltam magam!
    Hasonló írásokból áll az egész blog–végig lehet olvasni valamennyit–főleg az elnök írásait :)

    ettől még minden kicsinyeskedés
    csak méginkább kicsinyeskedést szül!
    Árpásné tette a dolgát, ahogy ma is teszik. Nem jobban és nem másként, mint ahogy lehet.
    Legfeljebb az elnök személyes szimpátiája most alanyra lelt.

    A többit eldönti az idő!
    Amely gyógyírt hoz a sértésekre–sértettekre és sértőkre is.

  6. horvatheva véleménye:

    ja és a falu honlapja épp oly friss , mint szokott!

  7. antihe véleménye:

    Hah…micsoda megtiszteltetés, hogy hiányoltok…
    Azért az kissé fáj, hogy he-vel egy kalap alatt, de hát nem lehet semmi sem tökéletes :-)
    Azt javallom Elnököm, adjátok oda a Zirmának a lét amiért nyühög, mert különben majd a per költségeit is viselheti a falu,
    mint ahogy arra már volt példa az elmúlt időkben, nem kéne megfeledkezni erről.
    Aztán meg ne siránkozzatok meg keseregjetek, hanem üljetek össze, tegyétek félre a gátlásaitokat, engedjétek el a fantáziátokat és találjátok ki, hogy hogyan és miképp lehet elérni, hogy annak a pénznek a többszörösét kénytelen legyen a falura költeni.
    Természetesen nem tisztességesen, mert ez úgy nem fog menni, nem….
    Hanem törvényesen és jogszerűen.
    :-)

  8. horvatheva véleménye:

    no antihe!
    megkövetlek a hitelrontásért! //márhogy anti//

    de egyetértek!

  9. Non+Ultra véleménye:

    Jól csinálja. Megérdemli a testület a díszpolgári cím miatt a pert. Mit vártak tőle? A névtelen levelek íróit ki lehet nyomoztatni. Reméltem, hogy a dilettantizmus elmúlik, de nem.

    Mi lesz az utakkal és a kátyúkkal?

  10. horvatheva véleménye:

    Miért most vannak kátyúk?

  11. Non+Ultra véleménye:

    Kátyúk vannak+ rossz utak is.

    Van egy ötletem. Az Ök vessen ki adót (lehet!!!), amelynek a neve pl.: Irma-adó, avagy a balf….unk története, így abból ki lehetne fizetni és Ő is fizetné, ez így lenne kerek.

  12. horvatheva véleménye:

    http://gyorujbarat.hu/rendeletek.html?start=12

    a helyzet még mindig változatlan! pedig az ígéret fél éves!

  13. GabiNagy véleménye:

    Kedves Mindenki!
    Ehhez a történethez nem tudok mit hozzászólni, tán annyit, hogy hallgattassék meg a másik fél is. Egyébként mikor szavaztak róla, hogy nem fizetnek, mert a testületi ülésből a tv-ben nem emlékszem rá…..Egyébként annyit azért hozzáfűznék, hogy ebben a faluban nem csak egy család van, akinek van köze a közigazgatáshoz, hanem sok száz, hisz azért sokan vagyunk, akik az államigazgatás különböző területén dolgozunk és értünk ahhoz, amit csinálunk. Tehát a falu lakosságának tudását ne degradáljuk le. Leginkább névtelen feljelentések alapján személy szerint ne gyanúsítgassunk senkit….. Ha pedig tényleg olyan sok volt a feljelentés, akkor arról miért nem tájékoztatta a polgármester a testületet és a lakosságot a testületi ülésen? Csak azért mert ez az eljárási rend, de ezt Zólyomi Úr is tudja, hisz jogász- közgazdász ő mondta. Ja és a Kormányhivatal törvényességi észrevételt TESZ nem pedig tájékoztat, ez nagy különbség. Akár tetszik, akár nem ezt a polgármesternek fel kell olvasni, mert ez a rend. Ja ha, kellemetlen akkor tán törvényesen kellene dolgozni és nincs észrevétel. Mi ebben a matek? De az általános dolgokhoz annál több észrevételem lenne így lassan fél év távlatában. A változás íme eljött…Csak az nem mindegy, hogy hogyan. Polgármester Úr az nem újoncság kérdése, hogy a nemzeti ünnep tiszteletére a falut rendbe kell rakatni, a szemetet össze kell szedetni, a Kossuth szobor környékét kapálni és metszeni a növényeket. Hogy nézett ki a megemlékezés idején. Felháborítónak tartom azt az állapotot, ami tisztaság téren ma a faluban uralkodik. Ez kötelező feladat és ezt sem csinálják, akkor mit várunk fejlesztés terén, az utak terén, ha még erre sem képesek. Mert arra igen kedves képviselők, hogy havonta pár óráért több, mint 130 ezer Ft-ot vegyenek fel. Ez éves szinten a falunak 20 millájába kerül 5 év alatt ez 100 MILLIÓ. Nem mondom nem rossz órabér és mindezt a mi zsebünkre, hisz már megkaptuk az adóemelést, visszaadtuk a megnyert műfüves pályázatot. Nem számít hadd dagonyázzanak a gyerekeink a suliban. A lényeg, hogy a képviselők és a polgármester zsebe tele legyen. És na ennyi pénzért még a képviselők is összeszehetnék a szemetet. Egyébként ez eddig nem volt divat, hogy pénzért osztjuk az igét, igaz úgy látszik most már mindent lehet. Még magukat is szembe köpik, hisz a megnyert pályázatokat ők szavazták meg, hogy beadják, most meg ők szavazták meg, hogy ne legyen. Ez aztán csodás ilyen a változás és a faluért való tenni akarás.
    Összegezném az elmúlt fél évet, ami számomra kikristályosodott:
    Adóemelés…!!! Megélhetési politikusok!….. Kétszínű Alpolgármester, aki nem ezt ígérte, mikor az aláírásokat gyűjtötte..!! Óriási erőfitoktatás…!!! Mutyifalva, hisz azt sem tudjuk, hogy miről szavaznak….!!! Katasztrófális utak és a javításnak még csak hírmondója sem látszik…….

  14. horvatheva véleménye:

    Hát ami azt illeti ez a link is többet mond önmagánál!
    szépíróverseny kóborkutya kozmetikus
    szemétszedés betörők szemétégetés
    képek a falutakarításról önkétes szemétszedőkkel
    márc.15-i ünnepség képei
    szemétszedés
    babaruhabörze
    stb. https://www.facebook.com/groups/207910832569369/?fref=ts

    Viszont az előzőekhez képest kiváló kommunikáció!
    http://gyorujbarat.hu/

    a honlap minősége pedig nem igen változott——- egyik rendelet kinyit, a másik nem.
    az előterjesztéseket egy darabig elolvashattuk (bár szikáran) most nem lelem
    a testületi ülések jegyzőkönyvei a törvényes határidőre viszont olvashatók.
    a videotár február 27-i majdnem normális!

    Néhány ember közérzete jobb lett–másoké nem változott.
    A fenti blogbejegyzés is tanúsítja :)

  15. Non+Ultra véleménye:

    Kedves GabiNagy!

    “Egyébként annyit azért hozzáfűznék, hogy ebben a faluban nem csak egy család van, akinek van köze a közigazgatáshoz, hanem sok száz, hisz azért sokan vagyunk, akik az államigazgatás különböző területén dolgozunk és értünk ahhoz, amit csinálunk.”

    Pontosan ezért írtam a dilletantizmust, aki kicsit ért hozzá az látja, hogy az Ök-nál sajátosan értelmezik a közigazgatást.

  16. horvatheva véleménye:

    :)

  17. horvatheva véleménye:

    “2015. március 23. hétfő, 13:09

    Tájékoztatás

    Tájékoztatom a Tisztelt Lakosságot, hogy a Győrújbaráti Polgármesteri Hivatalnál dr. Egri Zsanett jegyzői munkaviszonya 2015. március 17. napjával közös megegyezéssel megszűnt. Eddigi munkáját ezúttal is köszönjük. A jegyző helyettesítését a Szervezeti és Működési Szabályzatunk alapján 2015. március 18-tól Takács Gyöngyi látja el.”

    Önkormányzati hirdetmények

    Jegyző álláspályázat
    Bővebben: jegyző2015

    Nocsak!

  18. horvatheva véleménye:

    Egyébként cseles!
    Van új video is—márc.22. dátummal
    Testületi ülés márc.16-an
    van is róla felvétel

    a video 195:31 perc
    a testületi ülés a 133. percnél kezdődik
    Míg az előzőt 227-en látták, ezt most eddig 16-an
    http://gyorujbarat.hu/video.html

  19. V.K. véleménye:

    Botrány az Önkormányzatnál
    Urrá lett rajtam a döbbenet, amikor a városban ismét Győrújbarátról beszéltek, persze nem pozitívan. Állítólag több, mint 2 millió Ft hiányzik a kasszából!!!Értik 2 millió….. Igaz ez??…Hogy történhetett ez, miért nem tudunk róla mi adófizető polgárok?????….Milyen vezető a polgármester, ha tudott róla akkor mit keres ott, ha nem tudott róla akkor pedig pláne mit keres ott??????……Miért ez a nagy susmus, hisz állítólag már ment a capcara egy ideje…Kire kenik a balhét?????? Itt a megélhetési politikusság eredménye!!!!!!!!!!!!!!Miért kellett a jegyzőnek távozni, tán nem akarta a vezetés, hogy kiderüljön? Túl sokat tudott? Miért fizettünk mi adófizetők 6 havi gázsit a jegyzőnek, az is majd 3 milka???Túl sokat tudott???Azt hiszem itt az idő, hogy a polgármesterrel együtt még tegnap mindenki lemondjon!!!!!! Az elmúlt 25 évben ilyen botrányról nem tudunk, most kicsit több, mint 6 hónap után megkaptuk…..Ugyebár az önkormányzat kasszájáért a polgármester felel ….Így?…….
    Ezt ugyebár úgy hívják sikkasztás…..Remélem a rendőrség már vizsgálódik……
    Bender itt az utunk, a járdánk…..
    Ezért nem történik semmi………………

Szólj hozzá!